Kritikák

Új Ember – 2013. február 24.

Új Ember – 2013. február 17.

Szigorúan ellenőrzött életek, Székesfehérvár

Új Katedra 2013. január – február

Elaknásított terület – Lőcsei Gabriella, Magyar Nemzet

Lőcsei Gabriella cikke – Magyar Nemzet

Novák Irma írása

„Szigorúan ellenőrzött életek” dokumentumfilm ősbemutató margójára

A „Szigorúan ellenőrzött életek” című dokumentumfilm ősbemutatóját láthattuk a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. Kabay Barna és Petényi Katalin filmje a kommunizmus terrorját megszenvedett erdélyi egyházak, magyar közösségek sorsát eleveníti meg balladai hangvételű dokumentumfilmben. Az erdélyi magyarság kommunizmusbeli drámai históriája képben, epikában, dalban elbeszélve. A film első része Márton Áron katolikus püspök életútját jeleníti meg. Eddig nem látott archív filmrészletek, korhű felvételek, szövegdokumentumok segítségével egy megejtően szuggesztív képet kapunk Márton Áron püspökről, aki kegyetlenül mostoha korban, háborút, fogságot, máramarosszigeti, jilavai börtönök poklát megjárva, tántoríthatatlan hittel, szívós kitartással küzd népe, hite, egyháza megmaradásáért. A nézőt megdöbbenti az archív felvételeken megjelenő püspök derűt, rendíthetetlen hitet, erőt sugárzó lénye. A püspök egyik bérma-körútját láthatjuk egykori (film)felvételekről, ahol székely emberek százai gyűltek össze. Spontánul alakult székely testőrgárda kíséri útjain, élő sorfallal veszik körül, hogy senki ellenség ne kerüljön a közelébe. Mozgalmas képek, expresszív paraszti arcok, csodálatos csíki tájak képei jelennek meg előttünk hol fekete-fehéren, hol színesen, mintha Zsögödi Nagy Imre festményei indultak volna el missziós körútra, üzenetet vinni a világnak egy nép tragikus történelméről. Árulók, besúgók, a hálószobáját is lehallgató állambiztonsági tisztek fertőjében ott áll előttünk egy tiszta ember, egy krisztusi arc, töretlen hittel. Ennek a mennyei derűnek rendezői ellenpontjaként sorakoznak az állambiztonsági tisztek marcona portréi. „ A világ lealjasodott szellemével egy emelkedett lelkületet kell szembeállítanunk…” hirdette, életével példázta Márton Áron püspök.

A kor valóban démoni: 1949-1951 között 15 szerzetesrendet számoltak fel, 39 zárdát zártak be, 180 ferences, 22 jezsuita szerzetest hurcoltak el, felszámolták a görög katolikus egyházat, 6 püspököt kínoztak halálra a román börtönökben. 1956-ban a magyar forradalom megérintette az erdélyi értelmiséget. Dobai Istvánt, Varga Lászlót életfogytiglani kényszermunkára ítélték.

Szoboszlai Aladár katolikus papot és társait kivégezték. Sass Kálmán református lelkészt államellenes összeesküvés vádjával golyó általi halálra ítélték.. A magyar forradalommal rokonszenvező erdélyiek életükkel, szabadságukkal fizettek: 45 személyt végeztek ki, 11.000 embert börtönöztek be. Az áldozatok arcképei gyors egymásutánban jelennek meg a néző szemei előtt. Az ártatlan, többnyire fiatal mártírok tekintete agyunkba vésődik, a néző sokáig nem tud szabadulni. De nem is kell! Kötelességünk emlékezni rájuk, mert, aki a múltat nem ismeri, el fogja veszíteni a jövőt. A jilavai börtön betonfala, ahol a hajnali kivégzések magyar mártírjainak vére folyt, örök memento kell legyen.

A film második része az 1965 utáni időszakkal foglalkozik. Nicolae Ceausescu hatalomra kerülésével változnak a módszerei a kommunista hatalomnak. Már nem a megsemmisítés, hanem az átnevelés a cél. A fizikai megsemmisítés helyébe lép a lélektani megfélemlítés.

A hatalom fő ellensége továbbra is az egyház. A pszicho-terror minden lehetséges eszközét bevetik a hatalom emberei, hogy céljukat elérjék. A rendezők a református egyház sorsát követik ebben a korszakban egészen az 1989-es forradalomig. E korszak egyik meghatározó egyházi személyisége Tőkés István református teológiai professzor és fia. Tőkés Istvánt 1952- től figyelik, zaklatják, legközelebbi munkatársaival, barátaival figyeltetik. Erőszakos eszközökkel, lélektani hadviseléssel zaklatják, besúgásra akarják kényszeríteni, de ellenáll. Inkább meghal, mint mondja, semhogy áruló legyen. Pedig nagy a kockázat, 8 kiskorú gyerekről kell gondoskodnia. Hallgatja a néző drámai történeteit maratoni kihallgatásokról, fenyegetésekről, később kényszernyugdíjazásról, egyházi funkciók elvesztéséről, szakmai ellehetetlenülésről. Lélektani állóháború az élete. A derűs arcú professzor nesztori életkort ért meg a képek tanúsága szerint, 8 gyermeke viharos, embertelen korban is egyetemet végzett. Rózsabokrait nevelgetve, 96 évesen idézi fel megpróbáltatásainak sorát. Megható emberi példát láthat a néző hitről, helytállásról, emberségről, a család megtartó erejéről.

A dokumentumfilm harmadik élettörténete szervesen kötődik a második portréhoz. Tőkés Lászlóról, Tőkés István professzor fiáról szól, aki az 1989-es „román forradalom” szikrájaként már világhírre tett szert mint egykori temesvári református lelkész. Tőkés László mai és egykori arca, történetei, a temesvári események képsorai rendeződnek időrendbe a néző szeme előtt. Tőkés Lászlót a 70-es évek elejétől „első fokozatú” megfigyelés alá helyezte a román szekuritáté, mert mint diákvezér ezt prédikálta teológus társainak: „…ezen a földön nincs hazánk és házunk, ahol élhetnénk, ahol megmaradhatnánk…”

Látjuk a fiatal lelkészt Désen, ahol a közösségépítő, magyar kulturális életet szervező fiatal papot nem nézik jó szemmel a hatalom emberei és a kollaboráns püspök, egyházi felettese segítségével felfüggesztik funkciójából. Képileg itt is gazdag, dinamikus, színes az operatőri munka. Hangulatteremtő, a korabeli környezetet megidéző képsorok illusztrálják a történéseket. Tőkés László cikket írt az „Ellenpontok” szamizdat folyóirat egyik számába az erdélyi református egyház helyzetéről. E lapban közölt Tóth Károly Antal (nagyváradi tanár) egy Memorandumot, amit eljuttattak Madridba, a Helsinki utókonferenciához. Ekkor hívták fel először a nyugati világ figyelmét a román elnyomó kisebbségpolitikára. Erre az időszakra tehető a Ceauşescu-rezsim urbanizációs politikája, ami valójában egy jól átgondolt falurombolási terv volt. A fiatal református pap kollégájával, a Borossebesen lelkész Molnár Jánossal egy felhívást fogalmaztak meg, a falurombolás elleni tiltakozásra szólítva fel az egyházat.1988 szeptemberében Molnár felolvasta a petíciót a hivatalos egyházkerületi értekezleten, ahol a jelenlévő lelkészek többsége aláírta a nyilatkozatot. A hatalom megijedt a csoportos ellenállás lehetőségétől, vérszomjas terveit a nemzetközi tiltakozás akadályozta meg. Tőkés László ellen beindult a gépezet és fegyelmivel elhelyezték Temesvárról, de ő megtagadta a távozást, végsőkig kitartott, végül decemberben erőszakkal lakoltatták ki a temesvári parókiáról. De ekkor már a világ ismerte a történetét. Tőkés a „hallgatás falát lerombolva” nyílt, minden jogsérelmet feltáró interjút adott egy kanadai tévéstábnak. A világ megismerte az erdélyi magyar kisebbséget érő vérlázító, elnyomó politikájú diktatúrát. Korhű képeket látunk a református lelkész mellett szolidarizáló temesvári polgárokról, már nemcsak magyarok, hanem románok, svábok, hívők, nem hívők, a diktatúra kiéhezett, jogfosztott, mindenre elszánt emberei szállnak szembe a népét embertelen, állati nyomorba taszító diktátor házaspárral. Felkavaró archív képek láthatók a városok utcáin tüntető, puskaropogással, tankokkal, halállal szembeszálló forradalmárokról. Rögtönzött halottas házakban vérükbe fagyott fiatalok holttestei fekszenek szemünk előtt a dokumentumfelvételeken. Gyászukban jajveszékelő, kiásott sírok fölött gyermeküket sirató anyák arcait mutatják a képsorok, ezek is a forradalom arcai.

Az 1989-es temesvári advent azt példázza, hogy egy ateista, minden szakralitásból gúnyt űző, dehumanizált, nacionál-kommunista ideológia, mely a természetet és annak törvényeit is le akarta győzni, a történelmi fejlődés egy adott pontján oda jut, hogy az elnyomottak, esélytelenek, megalázottak, ha már mindenüket elvesztették, amiért érdemes embernek lenni, ösztönösen „kritikus tömeggé” válhatnak és elsöprik elnyomóikat.

A film a kommunizmus bűneiről szól, a kommunizmus erdélyi áldozatai előtt tiszteleg. A téma képi-szövegi megjelenítése nívós. A Petényi-Kabay rendezőpáros több díjazott dokumentumfilmben mutatta meg tehetségét: 1977, UNESCO-díj (Két elhatározás); 1983, Oscar-jelölés (Jób lázadása-művészfilm), 1983, Los Angeles, legjobb külföldi film díja, hogy csak néhányat említsünk. Docendo discimus /tanítva tanulunk, mondta Seneca. Ez a film tanúság a múltról, lecke a jövőnek.

Novák Irma tanár, Szegedi Tudományegyetem