Kabay Barna

rendező – producer

1948. augusztus 15-én született Budapesten.
Tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Szakán kezdte, majd 1973-ban szerzett filmrendező diplomát a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán.
1972-1976-ig a Magyar Televízió rendezője – 1974-től az MTV egyik kísérleti műhelyében vett részt. Ez idő alatt társszerzőként együtt dolgozott Gyöngyössy Imrével.
1976 és 1980 között a MAFILM rendezője.
1975-ben elkészítette a “Legenda a nyúlpaprikásról” című első önálló mozifilmjét.
1978-tól társrendezőként együtt alkotott Gyöngyössy Imrével, majd később Petényi Katalinnal. 1980-ban társalapítója volt a Társulás Stúdiónak, az első magánalapítású független magyar filmstúdiónak.

1982-től producerként is dolgozik.
Az első játékfilmjét, melynek producere – és egyben társrendezője is volt – a ‘Jób lázadásá’-t a legjobb külföldi film kategóriában OSCAR díjra nominálták 1983-ban.
Producerként és rendezőként számtalan játékfilmet, ifjúsági filmet és sorozatot készitett a legnagyobb európai televíziós társaságok és alapítványok közreműködésével.
Koprodukciós partnerei voltak többek között: Eurimages, Bajor Filmalapítvány, Osztrák Filmalapítvány, Magyar Mozgókép Közalapítvány, ZDF, WDR, BR, MDR, Carlton UK, ITV és mások.

Fontosabb filmjei

Szuperbojz 2009
rendező, producer
játékfilm, 80 perc (Média Centrum, Macropus Film, TV2, MMKA)

Hitvallók és ügynökök 2008-2009
társrendező, producer
dokumentumfilm sorozat, 8×25 perc és 2×52 perc (MTV, Duna Tv, Média Centrum, Macropus Film, Media Programme Brüsszel, MMKA)

Papírkutyák 2008
producer
játékfilm, 93 perc (Europa2000, TV2, MMKA, Macropus Film)

A városligeti fasortól a milánói Scala-ig – Peskó Zoltán karmester portréja 2007
társrendező, producer
dokumentumfilm, 2×52 perc (Duna TV, Macropus Film; MMKA, rtsi)

Egy bolond százat csinál 2006
producer
játékfilm (Europa 2000, TV2, Macropus Film)

A Pető Intézet Európában 2006
társrendező, producer
dokumentumfilm, 90 perc (MTV, Európa 2000 Kft)

Egy szoknya, egy nadrág 2005
producer
játékfilm (Europa 2000, TV2, Macropus Film)

A Közvetítő 2005
társrendező, producer
Dokumentumfilm, 6X25 perc (Európa 2000 Kft, MTV, BR)

A Black Rose vár titka 2003
társrendező, producer
Játékfilm, 100 perc (Európa 2000 Kft, MTV, MDR)

Meseautó 2000
rendező, producer
Játékfilm, 94 perc (Európa 2000 Kft., RTL Klub, Macropus Film)

Hippolyt 1999
rendező, producer
Játékfilm, 92 perc (Európa 2000 Kft., RTL Klub,Macropus Film)

Sárvártól Leutstättenig – a Wittelsbachok nyomában I. – II  1998
társrendező, producer
Dokumentumfilm, 45 perc (Macropus Film, BR)

Exodus 1995
társrendező, producer
Dokumentumfilm 78 perc (Satellit Film, WDR)

Európa messze van 1994
társrendező, producer
Játékfilm, 97 perc, sorozat 6 x 25 perc (Satellit Film, Duna TV, ZDF, MTV)

Halál sekély vízben 1993
társrendező, producer
Játékfilm, 102 perc (Satellit Film, WDR, WEGA-Film Bécs, MIT&A Film/Budapest)

Holtak szabadsága 1992
társrendező, producer
Dokumentumfilm, 80 perc

Száműzöttek 1991
társrendező
Játékfilm, 100 perc (Satellit Film, WDR, Grúzia Film)

Brazil utcagyerekek 1990
társrendező
Dokumentumfilm, 45 perc (Satellit Film, ZDF, Unicef)

Ötven év hallgatás 1990
társrendező, producer
Dokumentumfilm, 90 perc (Satellit Film, WDR, MTV)

Johnny, a szerencsés 1989
társrendező, producer
Sorozat, 4 x 45 perc (Satellit Film, ZDF)

Cirkusz a holdon 1988
társrendező, producer
Játékfilm, 100 perc (Satellit Film, ZDF, Novotrade, MAFILM)

Boat People 1987
társrendező, producer
Dokumentumfilm, 94 perc (WDR, Satellit Film)

Add tudtul fiaidnak 1985
társszerző, társrendező
Dokumentumfilm, 60 perc (Satellit Film, MTV, WDR)

Jób lázadása 1982
társrendező, producer
Játékfilm, 100 perc (ZDF, Satellit Film, Társulás Stúdió)

Pusztai emberek 1981
társrendező
Dokumentumfilm 89 perc (WDR, MAFILM)

A havasi selyemfiú 1980
társrendező
TV-film, 90 perc (MTV)

Töredék az életről 1979
társrendező
Játékfilm, 98 perc (Budapest Filmstúdió)

Orvos vagyok 1978
társrendező
Dokumentumfilm, 90 perc (NDR,Tellux Film)

Két elhatározás 1977
társszerző és társrendező
Dokumentumdráma, 75 perc (ZDF, Tellux Film)

Memento 1976
társrendező
Dokumentumfilm, 4×30 perc (MTV)

Legenda a nyúlpaprikásról 1975
rendező
Játékfilm, 100 perc (Budapest Filmstúdió, MTV)

Janus Pannonius 1974
rendező
TV-film, 60 perc (MTV)

Mikes Kelemen története 1974
rendező
TV-film, 45 perc (MTV)

Giordano Bruno megkísértése 1973
rendező
Játékfilm, 90 perc (MTV)